Dante
Dante
Kor: 25 év
Mesterség: Harcos
Szint: Segéd
Egyéb: Semleges.
“Egy csendes halászfaluban születtem. Becsületes emberek között nevelkedtem, egészen addig amíg el nem jött az ideje távozni a szülői házól. Minden nap be-be tértem a “Két Testvér Ivója”-ba. megismerkedtem Gartonnal a kocsma tulajával, majd a testvérével Thertonnal is jó barátok lettünk. Egy éjjel Therton elindult tüzelőt gyűjteni az erdőbe, és nem tért vissza. Három nap múlva Garton kutyája egy kezet hozott ki az erdőből, a fivéréét. Eltemettük, majd megegyeztünk, hogy enyém lesz a kocsma, ha vele is történik valami. Ő egy párbajban életét vesztette közvetlenül az után, hogy megegyeztünk. Enyém lett a kocsma, és jól mennek soraim, persze nem élek királyként.”
Erős, karizmatikus kiállású magabiztos férfi, aki egy kocsmáros. Nem tűri, ha belekötnek, vagy ha szidják az ivóját.
Állata: Démon, a sárkány
“Sétáltam a sziklás partvidéken és egy barlangba betértem az eső miatt. Kis morgást hallottam, majd éreztem, hogy valami leteper a földre. Később eszméltem fel, hogy egy sárkány volt, majd lenyugodott és azóta is velem tart.”
Pénz: 200 ezüst
Tárgyak:
Felhasználó:
Név: Dante
Email: o.bajor@vipmail.hu


